Nem véletlenül mondják, hogy az ember lelkének szüksége van a víz, a tenger látványára ahhoz, hogy megőrizze a lélek egészségét. A Gelemisben töltött hetünk első napjaiban nagyon kijött rajtunk a több ezer kilométeres utazás utáni fáradtság, illetve az előző napokban elkövetett "ókori kultúra tömény élvezete" is. Legjobban azon lehetett ezt észrevenni, hogy a patarai tengerpartra vezető 2,5 kilométeres utat hosszan szegélyezik ugyan ókori romok, de nekünk bizony eszünkbe se jutott megállni (csak a fizetőkapunál, ahol muszáj volt), szinte egy lendülettel mentünk a parkolóig, onnan a partra és huss, már csobbantunk is a kellemesen meleg Földközi-tengerbe.
Miért éppen Patara?
Korábban egy fórumon, ahol megosztjuk egymás közt az utazási tapasztalatokat, gyűjtünk információkat, olvastam az egyik kollégától, hogy milyen szép is ez a vidék (2015-ben a környéken jártunk mi is, de ide nem jutottunk el). Nagy vonzerőt jelentett a környezete, a homokos part, a meleg tenger és a közeli romok is.
Ennek hatására úgy döntöttünk (Ibolya is jobban szereti a homokos partot, a kövesnél), hogy az idei törökországi nyaralás tengerparti nyaralós részét ide, a patarai tengerpart közelébe szervezzük.
Nézegettem a környező településeket is, de a közelsége miatt végül (szerencsére) Gelemisre esett a választás, ezt találtam jó szállásokkal rendelkező településnek. Szemezgettem a közeli Kalkannal is, de mikor elmentünk oda rájöttünk, honnan jön a sok ember a patarai partra. Gelemis kis falu, nincs annyi szállás, ahol elférne annyi töménytelen ember, mint amennyien a parton voltak. Nem nehéz kitalálni, honnan érkeztek az emberek, persze, hogy Kalkanból. Kalkan egy meredek hegyoldalba épített kisváros, nagyon kis tengerparttal. A közelében lévő strandok, a világhírű Kaputas beach, illetve Patara. Kaputas elég picinyke öbölben található, pár száz embernek tud helyet adni, Patara viszont egy 12 km hosszú, homokos part (ahány cikket olvastam a patarai partról, annyiféle hosszt említenek, én a Google térképen mért adatot írtam le) . Jó sok ember elfér(ne) rajta, még sincsenek elviselhetetlenül sokan, pedig Kalkanból közvetlen buszjárat üzemel reggel 8 és este 8 óra között. Éjszakai járat nincs (a partra), mert akkor nem is lehet a partra menni. Rendőrök ellenőrzik, hogy senki se maradjon ott, mert ez az időszak, az éjszaka a teknősöké. Ezen a partszakaszon van az egyik legnagyobb fészkelőhelye a Földközi-tengerben élő álcserepes teknősöknek.
(kép: turkinfo.com)
Találkozni nem nagyon lehet velük, napközben csak a vízben mozognak, fészkelőhelyüket vasállványokkal jelölik. Ne háborgassuk őket!
A környezet fantasztikus, a homokdűnék olyan érzetet adnak, mintha a Szaharában lennénk, dombok, hegyek övezik a kis medencét, ahol Patara és Gelemis elhelyezkedik. Sajátos mikroklímája van a helynek, talán emiatt is települtek ide már az ókorban is a különböző népek.
No, de erről majd később, most nézzük a tengert!
A faluból gyalog csak lassan (bő félórás út lenne), autóval viszont pár perc alatt megtehető a partig vezető út. Van azonban egy kis bökkenő, fizetni kell a strandolásért. Mivel az út egy körbekerített romterületen vezet keresztül, meg kell állni a beléptető kapunál és ki kell fizetni a belépőt (úgy érzem, van ebben azért némi szándékosság ...).
A "Museum Pass Turkiye" természetesen ide is érvényes, így bennünket ingyen beengedtek. Amikor rákérdeztem, hogy holnap és a következő napokban is tudjuk-e használni a kártyát (mert ugye egy helyre csak egyszeri belépést biztosít), bőszen helyeselt a pénztáros, hogy: "-Természetesen, jöjjenek csak nyugodtan.".
Másnap nyugodtan mentünk és természetesen letiltott a rendszer, mert felismerte, hogy mi már használtuk ott a kártyát. Meg kellett venni a 10 alkalomra szóló belépőt - 40 TL, valljuk be, elég jelképes összeg - ami nem személyre szól, hanem belépés számra. Nekünk ez tökéletesen megfelelt, mert így 5 napig be tudtunk menni vele mindketten, utána pedig már tovább indulunk.
Innen már rövid idő alatt elérjük a parkolót (itt van a busz végállomás is), ahonnan egy deszkákkal fedett út vezet a homokos partig oliva-, fenyő és másfajta bokrok, fák között. Természetesen szuvenír-, és strandcucc árusok itt is vannak, közöttük elhaladva vezet az út a partra.
A tengerparti homokos föveny legalább 100 méter széles és ez nem a máshol is megtalálható, kavicsokkal, kövekkel kevert homokos, sóderes part, ezt itt az igazi aprószemcsés homok (ami talán nincs is máshol ilyen hosszan a török tengerparton).
A napernyőkhöz vezet a ledeszkázott út, itt lehet bérelni napernyőt, 2 nyugággyal napi 45 TL-ért. Az egyéb szolgáltatásokért (enni-, innivaló) külön kell fizetni. Mivel nálunk volt napernyő és napozószék is, ezért nem vettük igénybe ezt a szolgáltatást (no meg a pénztárca is az autóban maradt ...). Talán jobban is jártunk így, mert a napernyős részen bizony minden nap elég nagy volt a népsűrűség (az egész partból talán egy 200 méteres részt foglal el az a terület), a többi szabad préda, azt visznek és tesznek le az emberek, amit szeretnének.
A tenger ...
Itt már kicsit ritkásabban vagyunk ... a távolban a partot lezáró kisebb, majdnem 1000 méter magas hegy látszik (szinte Kékestető).
Védett növény - Homoki liliom
A part keleti vége ( a napernyős részen túl) egyébként természetvédelmi terület, ott él a fenti képen szereplő liliom. Egy-egy példánya a part távolabbi részein is megmarad, hisz ott sem háborgatja senki. Ezt a példányt akkor fényképeztem, amikor 2-3 kilométerre elsétáltunk a dűnék között (az ókori világítótorony maradványait kerestük, de mint később kiderült, a part felől az nehezen megközelíthető). Séta közben összesen talán 2-3 emberrel találkoztunk.
Ibolya a futóhomokon ...
Több méter magas dűnék vándorolnak a parton ...
A part különlegessége még az is, hogy a homokos talaj miatt a vízben az első 20-30 méter is igen sekély, így többnyire szép nagy hullámok futnak a part felé, így aki úszni szeretne, annak beljebb kell mennie, a mélyebb tenger felé (a többség megelégedett a sekély szakasszal). Mivel a part teljesen nyitott a mélyebb tenger felé, emiatt csendes, nyugodt felszínű tengerrel nem is találkoztunk, amíg itt voltunk. A szél állandóan lengedezett, de annyira sosem erősödött meg, hogy hordta volna a homokot. A nap ezerrel sütött, így még árnyékban is meleg volt, amit jólesően hűsített a 29-30 fokos tenger. (Hidd el, nagyon kellemes a 30 fokos víz. Nem olyan, mint otthon a Balaton, amiben ilyenkor már tiszta alga minden ...)
Második nap este vásárolni kellett (fogytán volt a víz, meg némi kis gyümölcsöt is szerettünk volna venni), emiatt átautóztunk Kalkanba, ami 13 km-re található Gelemistől. Ott vannak nagyobb üzletek is, nagyobb a választék, és kipróbáltuk az egyik ottani olcsóbb lokantasit (étterem) is. Szerettük volna megkostolni a híres, török lencselevest, és itt azt éppen lehetett is kapni.
A sárgás színű leves mellé Ibolya itt bárányragut evett én pedig egy kis paradicsomos köftét (húsgombóc)
Kalkan strandja ... hát ez bizony ennyi.
Kavicsos, keskeny, néhány nyugágy és napernyő.
Séta közben ránkesteledett.
A városka éttermei hangulatos világításukkal csábítják betérésre az éhezőket (az áraik viszont már nem annyira csábítóak).
Az étlapon szereplő árakat elnézve úgy döntöttünk, hogy inkább Gelemisben fogunk vacsorázni (közelebb is van, meg lényegesen olcsóbb is).
Amikor a tengerparti szállásunkat kerestem, szemeztem Kalkannal is, mert nagyon szép a kilátás a legtöbb apartmanból, szállodából, hisz az öblöt körbevevő hegyekre épült a város, de a szép látványért bizony meg kell küzdeni, hisz a nem éppen alacsony hegyoldalt meg kell érte mászni ... naponta többször. A strand és az éttermek a tenger mellett, a szállások pedig a hegyoldalban vannak, ami bizony elég meredek.
Ezt látva ismét nyugtáztam, hogy jó választás volt Gelemis.
