Ó-ó-ó-óh, Isztambul!
Isztambul nem azonos Törökországgal ... hozzáteszem, szerencsére.
Miért?
Azért, mert Isztambulban számtalanszor éreztem magam megvezetve, átverve, hol jobban-hol kevésbé. Az apróbb stiklikkel nincs bajom, hozzátartozik az élethez, mindenki ügyeskedik, és ott ahol valakinek haszna van kell olyannak is lenni, aki megissza ennek a levét. A nagyobb átveréseket, vagy a próbálkozást viszont nem szeretem, de sajnos itt a városban erre is van bőven példa.
Az ország más vidékeire, viszont ez nem jellemző, azt tapasztaltam, hogy a török emberek barátságosak és becsületesek (az AI-s élménykombinátokat - Antalya, Alanya, Side, ... - nem ismerem, ott még nem jártam).
Szóval TURISTÁK RESZKESSETEK, jön Isztambul!
Turista lehúzás 1.
Az első ilyen kis "átverés" már reggeli közben megesett, ugyanis jött Mehmed, hozta a reggelit és beszélgetni kezdett velünk (elég szószátyár fickó volt). Szót ejtettünk a napi programról, hasznos tanácsokat is adott, aztán egyszer csak úgy mellesleg megjegyezte, hogy valamikor kifizethetném neki a garázs bérleti díját ...
Hogy mit? Erről szó sem volt eddig. Kérdeztem mennyi is lenne. Azt mondta nekem baráti áron, csak az utcai parkolás feléért számítja fel a garázsban parkolást.
Mit tegyek, az autó már a garázsban áll, kezdjek veszekedni, hogy erről nem volt szó? Parkoljak át az Otoparkba?
Sóhajtottam egyet, "OK" - mondtam, "Mikor fizessek és mennyit?"
Ó, ráérek, nem sürgős, majd egyszer, mikor erre jövök lerendezzük, úgy 100-150 TL lesz az összeg.
Végül 100 TL-t adtam neki, amivel úgy érzem jól jártam, mert az utcai parkolásért ennek a háromszorosát kérték volna el. Lehetett volna ingyen is, de hogy ne járjak olyan jól Mehmed "üzletelt" kicsit a garázsával.
Abban az esetben, ha előre szól semmi bajom nem lett volna vele, de így ...
Érkezésünk előtt leveleztem vele éppen a parkolás miatt, mert volt már lopókocsis kalandom is Isztambulban, amit nem szerettem volna még egyszer átélni. Akkor csak annyit írt, hogy: "- Majd megoldjuk". No, hát ez volt a megoldás....
Szállodánk
Turista lehúzás 2.
Ibolya szeretett volna ajándékba rózsaolajat venni, nem is kellett sokáig keresgélnünk, a Fűszerbazárban van jó néhány üzlet, ahol parfümöket is árulnak. Bementünk az egyikbe és ott vettünk egy nagyobb és egy kisebb adagot. Háromféle kiszerelés volt (300-200-100 TL), csomagolás közben az eladó addig ügyeskedett, amíg a nagyobb és közepes kiszerelés helyett, egy nagy és egy kis üvegcse került a szatyorba, természetesen fizetni egy nagyot és egy közepest kellett. Sok mindent vásároltunk ott akkor, mikor visszaértünk a szállodába, akkor vettük csak észre a cserét.
100 TL-nk ugrott (500-at fizettünk, de csak 400 líra értékűt kaptunk...).
Kereshettük volna másnap az üzletet, az eladót, de annyira egyformák ott a kirakodóvásár szerű üzletecskék, hogy már biztos nem találtuk volna meg.
Figyelni kellett volna ott és akkor, amikor vásárolunk. Így jártunk.
Turista lehúzás 3.
Isztambul Kart - közlekedési kártya az isztambuli tömegközlekedésben való részvételhez. A Covidnak köszönhetően jegy nincs, csak a plasztikkártya, amit pár líráért megvásárolhatunk, a megállókban elhelyezett automatákban feltölthetjük őket 10-20-... lírával és utána már csak az automatáknál kell betenni a leolvasóba. Egy kártyát csak egy ember használhat, össze kell hapcsolni a kártyát a beutazáshoz szükséges, un. HES kóddal (Covid), ami egyedi, minden emberé más és más.
Ezzel eddig semmi gond, leírva minden szép és jó, csak nekünk éppen nem működött.
Megvettük a kártyát, a megfelelő weboldalon elvégeztem a HES kódos összepárosítást, másnap feltöltöttük az automatánál, csak éppen a jegyellenőrző készülék nem engedett fel bennünket a villamos peronra.
Jött egy "IKV" (Isztambuli Közlekedési Vállalat -vagy mi a szösz) alkalmazott, "-Ja, nem jó a HES kódos párosítás! Semmi gond megoldjuk." - mondta. Ott termett hirtelen egy úriember, aki elvezetett bennünket egy Vodafone üzletig (50 méterre volt, megtaláltuk volna) és ott az eladó bájosan közölte, hogy kártyánként 20 líráért megcsinálja a összekapcsolást .... Ennyit akartunk összesen költeni az utazásra!!!!
Na, akkor ott besokalltam, "Túl drága lesz ez az utazás!" felkiáltással kiviharzottam az üzletből (Ibolyám száguldott utánam ...), visszamentem abba a közeli kioszkba, ahol előző nap vettük a kártyákat, elmondtam az eladónak mi történt, ő nagy hüledezve ingyen megcsinálta a HES kódos összekapcsolást (ugyanazon a weboldalon, ahol én is próbáltam) és mosolyogva mondta, hogy most már működni fog minden.
És lőn csoda, tényleg működött a kártya, el is tudtunk utazni villamossal, ahova akartunk.
Itt szerencsére észnél voltam, nem hagytam, hogy a Vodafone üzletben lenyúljanak tőlünk pár lírát a semmiért. De itt is próbálkoztak...
Turista lehúzás 4.
Ígérem több nem lesz, ezt azonban még muszáj elmesélnem, mert ez volt a legszebb.
A Galata toronyban tett sétánk után épp békésen, az élményeket megbeszélve poroszkáltunk a lejtős utcácskában a villamos felé, amikor egyszer csak egy sietős cipőpucolóra lettünk figyelmesek.
1. stáció: A fickó nagyon gyorsan ment lefelé, vállán a kellékes dobozával (kefe, paszta, rongyok,...) és "véletlenül" a könyökével leverte a dobozra akasztott cipőkefét ....
2. stáció: Annyira sietett, hogy észre sem vette.
3. stáció: Figyelmes, aggódó turista (Mi), egyből kiabál utána, hogy: "- Helló barátom! elvesztetted a kefédet!"
4. stáció: Visszafordul, észreveszi a kefét, felkapja és hálálkodva, hogy megmentetted az életét, mert enélkül ő éhenhalna, mi lenne vele (mi lenne, venne egy másikat), és most itt hálából azonnal megtisztítja, kipucolja a cipődet ....
5. stáció: cipőpucolás közben előadás, a sanyarú életről, alig keres valamit, pedig 3 gyereket kell etetnie .... ugye érzitek, hogy itt már készül valami!
6. stáció: melegszívű turista (Én), előveszi a pénztárcáját és adna neki erre pár lírát, hisz mégiscsak dolgozott ... és akkor a cipőpucoló megjegyzi, hogy ez nem ennyibe kerül, "- Látok ott egy 100 lírást, add csak ide az épp jó lesz!". Sajnos a 10 lírásom már a kezében volt és lányos zavaromban adtam neki még egyet, ... amikor hirtelen kigyulladt bennem egy vészjelző: ÁTVERÉS!!!!
A pénztárcát eltettem és jó hangosan, gesztikulálva elhajtottam melegebb éghajlatra a kis drágaságot.
Az a legszebb az egészben, hogy anno (van már vagy 20 éve), az első isztambuli utunk előtt (tanár úr én készültem!!) elolvastam mindenféle hasznos-haszontalan jó tanácsot, ami elérhető volt akkor, és valaki épp erről a cipőpucolós trükkről írt. Azóta voltam már párszor a városban, de sosem találkoztam ezzel az átveréssel, el is felejtettem, ám most bevillant, hogy hoppá, erről én már hallottam.
Majdnem ráfázott egyébként szegény, mert Ibolyán egy műanyag strandszandál, rajtam pedig egy bőr szandál volt. Nagy nehezen azért sikerült engem rábeszélnie, hogy az én lábbelim mégiscsak egy cipő, vagy valami olyasmi, amit ki lehet tisztítani ... (fénylett is utána hetekig, mint a Salamon tökje...)
Szóval csak óvatosan azokkal a fránya cipőpucolókkal!
Kipucolták a "cipőmet"
Na, most, hogy mindenkinek jól elvettem a kedvét az utazástól, következzen az élménybeszámoló.
Két teljes napunk volt, hogy megnézzük Isztambul főbb látványosságait. Természetesen kevés ez az idő, de úgy gondoltam, Ibolyának így elsőre épp elég lesz megemészteni ennyi új látnivalót. Én korábban már voltam pár helyen a felsoroltak közül, de voltak olyanok is ahol már régen, vagy egyáltalán nem jártam, így ezeket együtt fedezhettük fel.
1. nap:
Első nap (Mehmed ajánlására) a Kücük (kicsi) Hagia Sofia mecsettel kezdtük a látnivalók bejárását. Pár percre volt mindössze a szállodától, és igaza volt szállásadónknak, valóban helyes kis imahely.
Muzulmán temető
Innen, a szinte az utca másik végén található Kék mecsetbe mentünk ... volna, ha éppen nem felújítás alatt állna. Be lehet ugyan menni, de minden le van takarva, semmi sem látszik a szép, csempézett belsejéből. Ez most nyugodtan kihagyható. Mi bementünk de mivel semmi sem látható bent, kijöttünk, az udvaron se nagyon lehet fényképezni, mert le van az is zárva. Távolról, az előtte lévő parkból készítettünk néhány képet.
Kárpótlásul következett az Hagia Sofia.
Na, már ez sem a régi, ugyanis pár éve Erdogan úr, a török miniszterelnök, átalakíttatta múzeumból mecsetté. Ez nekünk turistáknak tulajdonképpen jó, mert így ingyen lehet bemenni a mecsetbe. Ezzel együtt viszont rossz is, mert csak a földszinti imahely van nyitva mindenki előtt, az emeletre, ahonnan az egész épület belátható lenne már nem lehet felmenni. Mivel imahely lett az épületből, ezért a cipőket le kell venni a bejáratnál és azt vagy a kezünkben tartva lehet besétálni, vagy a bejárat melletti kis szekrénykékbe lehet helyezni és kifelé (ha emlékszel, hova dugtad) ismét felveheted a cipődet.
Vigyázni kell, mert a márvány burkolat csúszik. A sok ember, aki itt járt fényesre csiszolta a kövezetet. Félelmetes belegondolni, hogy egykor kik koptatták ezeket a lépcsőket.
Innen mehetnénk tovább a Ciszternába, ha nem újítanák fel azt is éppen, így következő megállónk a Fűszerbazár volt. Itt Ibolya megtalálta végre az "igazi" csili-vili, bazári hangulatot, de annak nagyon örült, hogy az árusok nem vetik magukat a nyakába, hogy rátukmáljanak valami sosem használandó kütyü-mütyüt. A Fűszerbazár mögötti utcákra kilépve egy újabb bazárban találtuk magunkat, ami nagyon hasonlított a nálunk egykor működő kínai piacokra, ezt hívják Isztambulban "utcai bazár"-nak. Ekkor már éreztük, hogy ezekre a helyekre még vissza fogunk térni.
Következő úticélunk a Szulejmán mecset volt, egy kb. 15-20 perces sétával el is értük a bejáratát, a kertből remek kilátás nyílik a városra, emiatt is érdemes feljönni ide, no meg persze a mecset is elég szép.
Innen már visszafordultunk a szállásunk irányába, de útba ejtettük még a Nagy Bazárt. No, itt teljes volt a csalódás... a bazár régi fénye megkopott, vásárló alig akadt bent, kopottas az épület is, egyáltalán nem méltó a régi híréhez.
Vacsoráztunk még egyet, aztán indultunk Mehmednek befizetni a parkolási tarifát, meg eltenni magunkat másnapra a fárasztó egész napos sétálás után.
2. nap:
Szokásos, bőséges reggelink után elindultunk a kicsit távolabb, az Aranyszarv-öböl túloldalán lévő Dolmabahce palota felé. Addigra már működőképes volt a "villamos jegyünk", a kártyát a leolvasóba dugva a jelzőfény zöldre váltott, megnyugtatva kissé az előző nap felzaklatott lelkivilágunkat.
Érdekes az isztambuli villamos, nincs nagy tömeg rajta, tiszta, normálisak az emberek, nincsenek zsebmetszők,... folytassam még?
Sorra hagytuk el a megállókat, egy kellemes hangú hölgy folyamatosan tájékoztatott bennünket törökül, épp hol tart a villamos. Szerencsére nem kellett megtanulni 5 perc alatt törökül, mert a végállomásig utaztunk. Onnan pár perc sétára található a palota bejárata. Szerencsénk volt, hogy viszonylag korán érkeztünk, mert pár perc múlva már kezünkben voltak a belépők (ide nem jó a Museum Pass, de az már amúgy is lejárt volna), így fejenként 150 líra befizetése után már indulhattunk is megnézni a Palotát és a Háremet.
A belépésnél az ellenőrző ponton elvették a szelfibotomat (mindenkiét), nehogy kárt tegyek valamiben. Kifelé majd visszaadják.
Felvettük még az ingyenes audióguidot (útlevélért cserébe adják) és elindultunk a csodák palotája felé.
Amikor a Topkapi palota kicsi lett a szultán udvartartásának, akkor építették ide a Boszporusz partjára ezt az épületet, ami díszességben, pompában túlszárnyal nagyon sok európai uralkodói palotát.
Itt tilos fényképezni, így csak az udvaron készült képeket tudjuk mellékelni.
Opá!
Csitt!!!
Két és fél órás sétánk végén a kijáratnál természetesen visszaadták a szelfibotot, majd a villamossal visszamentünk pár megállót a Galata toronyig. A villamosmegállótól elég megerőltető kaptató visz fel a torony tövébe. A 100 lírás belépőt(/fő) megvéve már mentünk is a lifthez, csak előtte túl kellett esni a HES kód ellenőrzésen (ez volt a második hely, ahol kérték a kódot). A lift felvisz a legfelső emeletre, ahonnan egy lépcsőn lehet felmenni a panoráma terembe. Innen mindenféle időjárás mellett remek kilátás nyílik a városra. Egy újabb szinttel feljebb a kilátó teremből több ajtó nyílik a külső, korláttal biztosított kilátóra, ezen körbejárható a torony és közben millió fénykép, szelfi készülhet.
Ide is ajánlott felmenni.
A látképpel telítődve indultunk vissza a villamoshoz (túléltük közben a cipőpucolót is), majd a Galata-híd túloldalán a villamosról leszállva, a városnézés befejezéseként még bementünk a maradék líránkat elkölteni a Fűszer-, és az utcai bazárba.
Vásárlás után visszavittük a szállodába a zsákmányt, majd elmentünk beszerezni a másnapi utazáshoz szükséges rágcsálnivalókat és a vacsorát is megejtettük egy közeli, családi vállalkozásban működtetett étteremben. A bejárat mellett kifüggesztett árcédulákat nem akartam komolyan venni, annyira hihetetlenül alacsony árak voltak feltüntetve.
És valóban, a végösszeg annyi volt, mint amennyit láttunk (ez a hely miért nem szerepel vajon Mehmed ajánlásai között????).
Egy Adana kebab, egy húsos pide, plusz a 2 víz az pont 56 TL ...
... pont ITT
Kiderült, hogy lehet Isztambulban is olcsón, finomat enni (mondjuk eléggé tele is volt helyiekkel az étterem).