2. nap Edirne - Bergama (Pergamon)

2.nap: Edirne-Kilitbahir-Canakkale-Trója-Bergama

Edirne (magyar neve Drinápoly). A város már az ókorban is lakott volt, de nagyobb szerephez csak az oszmán hódítás után jutott, egy ideig az Oszmán Birodalom fővárosa is volt. Itt öntötte 1453-ban egy Orbán nevű magyar öntőmester a Bazilika nevű szuperágyút is II. Mehmed megbízásából. (További infók a wikipédián olvashatók).

Reggel ébredés után felmentünk a szálloda 3. emeletére (ott van az étterem) és megreggeliztünk. A svédasztalos kínálatból (felvágott, sajt, dzsem, ...) tetszésünk szerint tudtunk válogatni, így nem maradtunk éhesek. Tea, kávé korlátlan mennyiségben fogyasztható.
Reggelizés közben elég szép kilátás nyílik a városra, a szálloda kissé kiemelkedik a környező épületek közül.
(Ezzel a tetőtéri étteremmel már több szállodában találkoztam, ami nem egy rossz ötlet, hisz a megfelelő helyen lévő szállodák egy ilyen plusz szolgáltatással több vendéget tudnak magukhoz csalogatni.)

Mivel a szállodát csak délben kellett elhagyni, ezért reggeli után elindultunk várost nézni. Elsőként pénzváltót, a telefonkártya miatt egy Vodafone Shop-ot és a HGS matrica miatt postát kerestünk. 
Hétfő volt, de ehhez képest elég kevés üzlet volt nyitva, de azért találtunk egy Voda shop-ot, ahol meg tudtuk venni Ibolyának a telefonkártyát. Azt hittem gyorsabb lesz, de fél órát eltöltöttünk itt az adatokat töltögetve. Szerencsére lehetett kártyával fizetni, így nem volt gond az átmeneti készpénzhiányunk. 

Edirne sétálóutcája kellemes benyomást tett ránk. Tiszta, rendezett városka, csak egy pénzváltót találnánk már!





Betévedtünk a Burmese (Three Balconies) mecsetbe, majd megtaláltuk a híresebb, Szelim-mecsetet is ...


Séta közben, a katonai ünnepet látva jutott eszembe, hogy augusztus 30-a Törökországban nemzeti ünnep ("A Győzelem napja"), így nem csoda, hogy alig találunk nyitvatartó üzletet.


A lezárásokat megkerülve eljutottunk a Szelim mecset bejáratág, ami ...


... egy bazár. Itt el kell menni az árúsok közt a bazár közepéig, ott van egy lépcsőház, ami a mecset kertjébe vezet. Azt hiszem, ez az "árúkapcsolás" csak az arab (muzulmán) kultúrát jellemzi (nekünk, itt Európában ez elég szokatlan, hisz Jézus nem véletlenül űzte ki a kufárokat a templomból). 




Az utolsó képen a "muzulmám mecsetet látogató, tipikus női túristát láthatjátok Covid idején". A "vállat és fejet fedő kendő", valamint a "szoknya" különben is szükséges a belépéshez, de ezt a harci felszerelést most a maszk is tetézi.

Séta közben lassan a pénzváltót is megtaláltuk (hát persze, hogy a város főterén), így némi készpénzzel felszerelkezve indulhattunk körutunk következő állomása felé. 
Postahivatalt nem találtunk, de a HGS matricára egyelőre nem volt égetően szükségünk, a tervek szerint azt majd csak Ankara és Isztambul közt kell használnunk.

Miért kell a készpénz?
Edirnéből Chanakkalen keresztül el kellene ma még jutnunk Trójába, majd onnak Pergamonba, ehhez viszont át kell kelnünk a Dardanellákon komppal. (Utazásunk idején még nem készült el az a híd, ami itt ível át a szoros felett, így még csak komppal lehetett átkelni Ázsiába.) A komp viteldíját viszont nem árt lírában fizetni, mert ki tudja milyen árfolyamon váltják a tengerészek az eurót?!

A szállodából gyorsan kijelentkeztünk (még előző este kifizettük a szállást), csomagok az autóba és már robogtunk is Kilitbahír kikötője felé. Azért választottam ezt az átkelőt, mert innen lehet a legrövidebb időn belül átérni Chanakkaleba. A kompok félóránként (lehet kevesebb, nem emlékszem már pontosan) indulnak, 15 perc a menetidő, így viszonylag kis távot kell "lassan", hajóval megtenni. Az élmény, a "hajókázás a Dardanellákon" viszont így is megvan.

A kikötőbe érve épp akkor kötött ki egy komp, a 65 TL-s viteldíjat megfizetve begördültünk a parkolóba, majd pár perc múlva már állhattunk is be a komp belsejébe. Az autót bezárva felmentünk a hajó tetejére, ahol párnázott székeken ülve nézhetjük, ahogy szeljük a habokat. Rövid várakozás után (meg is telt a komp) már indultunk is a túlpart felé.


Chanakkaleban terveztem még egy kis városnézést (itt van kiállítva a "Trója" című filmben szereplő faló), de az ünnep miatt elég sok volt a helybéli túrista, a nagy forgalom miatt lezárások, terelések is voltak (amit a GPS - a Google "természetesen" nem ismert), így inkább megállás nélkül hajtottunk tovább következő úticélunk, Trója felé.
Nagyon régen, valamikor 30 évvel ezelőtt már jártam itt egyszer, akkor nem hagyott bennem maradandó élményt a romterület, de az azóta eltelt időben elég sok falat, épületet kiástak a régészek, így az ide látogatónak már tud valami élményt is nyújtani a hely. Most néha már sikerült beleképzelni magam az ókori város életébe, mint valami filmben (máshol - Ephesos, Patara - azért ez sokkal jobban ment...).

Nagyjából 1 óra alatt bejárható a terület, a falóba most nem lehet felmenni, le van zárva.
 



A kora délutáni melegben indultunk tovább esti szálláshelyünk, Pergamon felé. A közel 4 órás utat több pihenő szakította meg, például egy kis tengerpart nézegetés ...


... vagy éppen tankolás. Kimondottan olcsó mostanában autóval körbeutazni Törökországot, a magyarországi üzemanyagáraknak kb. 60-70%-ával találkozunk az ottani kutakon. 
A törökországi utazásunk alatt ezen az útszakaszon bicsaklott meg először a hitem a Google útvonaltervezőjében. Valamilyen okból úgy számolta, hogy egy hegyi, nem kimondottan jó minőségű, de aszfaltos úton kell megközelítenünk Bergamát. Többnyire jól tervez, de itt, amikor a kanyarodást jelezte, már sejtettem, hogy lesznek nem éppen barátságos szavaim a GPS tervezőjéhez. Végülis nem bántuk meg, hogy erre vezetett utunk, ugyanis egy olyan részét fedezhettük fel Törökországnak, ami rejve marad az utazók többsége előtt. Mint utólag megtudtam, utunk a Kozak fennsíkon át vezetett és ez Törökország legnagyobb fenyőmag termő vidéke. A táj őshonos növénye a kőfenyő, aminek a magját előszeretettel használjuk itt Európában is ételek ízesítésére.


Az útmenti, kis erdei vendéglőkbe akár be is ülhetnek a fáradt utazók egy teára, vagy gözlemére, ha épp arra van kedvük. 
Mi (főleg én) a táj szépségén ámuldozva haladtunk a lankás vidéken és már egyáltalán nem bántuk, hogy Gugli mester épp erre terelt bennünket.
A hegyek közül kibukkanva feltüntek Bergama házai, és este fél 8 körül meg is érkeztünk szállásunkra, ahol már várt bennünket a tulajdonos. Röviden eligazított bennünket, rendeztük a számlát, majd elindultunk a városba valami harapnivalót keresni. 
Nem kellett messzire mennünk, néhány saroknyira találtunk egy kerthelyiséget, ahova be lehetett ülni és rendeltünk két adag vacsorát. Épp időben, mert már kezdtünk éhenhalni.

Helyi specialitás ... valami grillezett köfte gözlemével letakarva, no meg köret hozzá

Ibolya milánóit evett meg egy kis kebabot némi zöldség salátával.

Hatalmas adagot kaptunk, nehezen, de megbirkóztunk vele. Mindez 100 TL volt (kb. 4000 Ft). Jóllakottan elindultunk a szállásunkra, szerettünk volna már pihenni, mert ez a napunk is hosszúra sikerült.