4. nap: Pamukkale-Gelemis
Pamukkale (lefordítva Gyapotvár) tulajdonképpen egy nagy falu, aminek a központjában találunk szállodákat, wellness hoteleket, de jobban eltávolodva a főúttól már az egyszerű, falusi porták sorát látjuk magunk előtt (háziállatokkal, traktorokkal, stb.).
A városkának két attrakciója van:
- termálvizes teraszok
- Hierapolis (romterület)
Egyetlen belépő vásárlásával meg tudjuk nézni mindkettőt. Két bejárata van a területnek, az alsót, ami a városban található nyugodtan elfelejthetjük amennyiben autóval érkezünk. Érdemes felmenni a felső bejárathoz, a romterület déli végéhez, a térképen pirossal jelölt útvonalon.
Ennek két előnye is van, az egyik, hogy így egyből a romterület szintjén vagyunk, nem kell oda felmásznunk, és azt megnézve le tudunk ereszkedni az Archeológiai Múzeum mellett a teraszokhoz.
A másik pedig az, hogy nem kell megtennünk az alsó bejárattól induló, talpakat nem kímélő, időnként elég csúszós, fárasztó utat felfelé a teraszokhoz, majd a romterülethez.
A teraszokon egyébként érdemes óvatosan közlekedni, mert oda csak mezítláb mehetünk be (arra a részre, ahova egyáltalán beengedik a túristákat) és a színes mészkőlerakódások bizony igencsak csúszósak, óvatlanabb látogatók súlyosabb sérüléseket is összeszedhetnek. (Nekem is majdnem sikerült elvágódnom, így saját tapasztalatból mondom: "- csak óvatosan!".)
Reggeli után elköszöntünk házigazdáinktól és a fenti térképen ajánlott úton pár perc alatt a felső bejáratnál lévő parkolóban találtuk magunkat (10 TL itt is a parkolás). Egy orosz túristacsoportot megelőzve elég gyorsan bejutottunk a romterület íves kapujáig, majd innen következett a romterület bejárása. Van néhány elég jó állapotban megmaradt épület, a színház a domboldalon kötelező látnivaló, majd onnan észak felé indulva végigjárható az egész terület. Az egyes szakaszokon részletes információkat kaphatunk a kihelyezett információs táblákról.
A bejáratnál lévő tömeg bent szinte elpárolog.
Ibolya hűsöl a pálmafa árnyékában...
Ibolya hűsöl a pálmafa árnyékában...
Az ókori vízvezetékek behálózzák az egész területet.
A színház a domb aljáról.
A színház a karzatról.
A Frontinus kapu ...
... a kapu melletti latrina ...
(nem messze van egy mai WC is - ingyenes)
(nem messze van egy mai WC is - ingyenes)
... a kaputól északra lévő temető egyik síremléke ...
... és ez a Bazilika fürdő a temető közelében.
Itt az északi temetőnél találkoztunk olasz túristákkal, akik egy golfkocsival járták be a területet (északon is van egy bejárat a romokhoz), gondolom utána visszatértek a bejárat közelében lévő wellness szállodába.
Mi a romterületet végigjárva visszamentünk a múzeumhoz. Útközben már látni néhány kiszáradt teraszt, illetve régi medencéket, amikben fürödni lehetett akkor, amikor még bőven adtak vizet a termálforrások (nem lehetett ez nagyon régen, mert elég új építésűnek (nem ókorinak) tűntek ezek a medencécskék.
Tovább haladva rövidesen elérjük a Múzeumot (egetrengető dolgokat nem látni benne, pár szobor és a környéken talált eszközök, pénzérmék képezik a gyűjteményt), majd jobbra fordulva le lehet menni a teraszokhoz.
Vigyázz! Csúszós.
A sebesen csobogó nem éppen forró, sőt inkább már csak langyos termálvíz
Fürdőzők az egyik medencében
(a kihűlt termálvizet itt már a Nap melegíti fel)
(a kihűlt termálvizet itt már a Nap melegíti fel)
Teraszok
Teraszok, háttérben a tó és a város
"Vándorlás a hosszú úton ...", az alsó kapu felől érkezők csak apró pontoknak látszanak fentről
Körülbelül 3 és fél órát töltöttünk romnézegetéssel, meg a pancsolással.
Kis pancsolás után visszamentünk a cipőnkért, majd a kijárat melletti büfében ittunk egy frissen csavart gránátalma levet és beülve az autóba, délután 1 óra körül elindultunk Gelemis, a tengerpart felé.
Megálltunk még ezt-azt vásárolni az A101-es boltban (ez amolyan CBA a törököknél), vettünk vizet, rágcsálnivaló magokat, édességet (lokum), mert ki tudja, hogy a tengerparti kis faluban milyen az infrastruktúra ... (jól tettük, mert Gelemisben csak kis, inkább csak strandcikkeket árúsító üzletek vannak).
A kicsit elhúzódó vásárlást követően 3/4 2-kor hagytuk el Pamukkalet. A tervek szerint megnéztük volna még a közeli Laodikeia romterületet is, de őszintén bevallom, az elmúlt napok tömény romnézegetésének hatására már csömörünk volt a kövektől, mégha azokon évezredek hagytak is nyomot. Erre céloztam, amikor korábban azt írtam, "megcsömörlöttünk a romoktól". Úgy látszik ennyit bírtunk befogadni a történelmi látnivalókból, most már kicsit másra vágyakozott a lelkünk ... irány a tenger!
Négy órás utazást követően begörgültünk a kicsiny faluba, gyorsan megtaláltuk a panziót, beálltam a parkolóba (hasznos ez a Google street view) és már mentünk is bejelentkezni. A recepción egy angolul jól beszélő (pár hónapot Magyarországon is eltöltő) srác fogadott bennünket, ő volt hosszú idő után a második török ember, aki megértette, mit jelent a nevem (korábban hiába magyaráztam bármilyen nyelven is, hogy a Török az tulajdonképpen az ő nemzetiségük, sehogysem akarták megérteni).
Micsoda meglepetés! Már kezdtem feladni....
A panzió több szinten helyezkedik el, mi természetesen a legfelsőn kaptunk egy (ott földszintinek számító) szobát.
A jobb szélső volt a mi ablakunk
Beköltöztünk, kirámoltunk (itt már több napot töltünk, ezért jobban kipakoltuk a táskákat) és lementünk vacsorázni.
Az étterem a medence szintjén van
(egy emelettel a parkoló szintje felett)
(egy emelettel a parkoló szintje felett)
Nem főznek rosszul, de nagyon jól sem (és annyira nem is olcsók az ételek), emiatt a következő napokban több éttermet is kipróbáltunk a faluban.
A kedvenc pidésünkhöz később többször is visszatértünk.
Késő volt, a tengerpart sincs egy kőhajításnyira, így a faluban tettünk egy kis levezető sétát, majd eltettük magunkat másnapra.