Lerohantuk Isztambult
Korán keltünk (ez török viszonyok közt 7 óra körüli időpontot jelentett), összeszedtük magunkat, meg a cuccainkat (felkészültünk a kijelentkezésre) és lementünk reggelizni a szálloda éttermébe. Szépen meg volt már terítve, de rajtunk kívül még sehol senki, csak később kezdtek szállingózni a vendégek. Svédasztalos reggelit ad a szálloda, igen bőséges kínálattal.
Felvágottak, sajtok, édességek, gyümölcsök, üdítők, hideg-, meleg italok ... ennél többet kívánni sem lehet
Az egyik legolcsóbb szállásunk volt ez a szálló, de komoly panasz nem érheti őket. Nem luxus szálloda, de tiszta (cigarettafüst szaga azért sokfelé terjengett ...) jó kiszolgálással, a város közepén.
A kijelentkezés szokás szerint gyorsan ment, csak a csomagokat kellett lehordanunk az autóhoz, az anyagiakat már előző nap rendeztem. Azért siettünk ennyire, mert erre a napra terveztem még Isztambulban a Topkapi palota látogatást, és azt szerettem volna, ha arra elég időnk van, nem akartam rohanni. Így aztán fél 9 előtt pár perccel már a városból kifelé vezető egyik széles autóúton suhantunk ...
Nem kellett csupán a GPS-re hagyatkozni, a táblák is megerősítették, hogy jó felé haladunk
Annak ellenére gyorsan kijutottunk a városból, hogy még egy balesetet is kifogtunk (egy kis Peugeot a feje tetejére állt, hogy csinálta rejtély, mert rajta kívül senki nem volt a környéken), és megkezdtük a közel 450 km-es, autópályás utazásunkat (emiatt kellett a HGS matrica). Nagy izgalmakban nem volt részünk, az autó gyorsan falta a kilométereket, a táj - autópályához képest - változatos volt, két pihenő közbeiktatásával délután 2-re meg is érkeztünk Isztambulba a szállásunkhoz.
Nem volt persze ennyire egyszerű a dolog, mert csak reménykedtünk benne, hogy elég lesz a HGS kártyára feltöltött pénz (elég lett), az autópályakapuknál - talán kétszer - felvillant egy szám, mutatva a levont összegeket, majd az isztambuli Avrasya alagúton áthaladva, úgy tűnt nem vontak le semmit (pedig úgy tudtam, ez is fizetős szakasz a városon belül). A város európai részére átérve egy kicsit eltévedtem, mert elnéztem egy kanyart, ahol vissza kellett volna fordulni a szálloda irányába, de a következőnél (2 km múlva) már abszolváltam a feladatot.
Azért is választottam ezt a szállodát, mert útvonaltervezés közben láttam, hogy nagyon egyszerűen megközelíthető a városban, Ázsia felől érkezve. Parkolni az utcán is lehet, de ha minden kötél szakad, van a közelben egy Otopark is, ahol otthagyhatom pár napra az autót. (Milyen szépen hangzik, ugye? A fele sem igaz!)
Bejelentkeztünk, megbeszéltük Mehmeddel (... iiigeeen, aki sosem látott tehenet ....😂), hogy másnap fizetünk, beinvitált a saját garázsába, mondván az utcán sokat kell fizetni a parkolásért, kicsomagoltunk és már száguldottunk is a Topkapi palota felé.
Ez kérem így volt tervezve ...
... azért, mert ez volt a "Museum Pass" kártyán érvényességének utolsó napja (15 napig használható), és a mai múzeumlátogatásunk eléggé megterhelte volna a pénztárcánkat, ha külön ki kell fizetni (kettőnk belépője közel 50€ lett volna). Így viszont ingyen volt.
Én már többször jártam a Topkapi palotában, de a Háremet és az Hagia Irene (ejtsd: Ájá iréne) templomot mindig kihagytam (drágának találtuk anno), most viszont, mivel a kártyánk mindenhova érvényes volt, természetesen megnéztünk mindent.
Szegény Ibolyát végighajszoltam a városon ezernyi más érdekesség mellet a palotához, mert nem szerettem volna, ha az orrunk előtt bezárják és nem tudunk mindent végignézni. "Anyukám, majd holnap megnézed! Most vár bennünket a Szulejmán sorozat helyszíne, a palota!" - mondtam neki.
Kora délután, igen kellemes, ideális városnéző időben értünk a palotához.
A Topkapi főbejárata, jobbra mellette III. Ahmed szultán szökőkútja
A kapun csak a biztonsági ellenőrzés után juthatunk át, egy elég nagy udvarba lépünk be, ide régen a közemberek is bemehettek. Itt van balra az Hagia Irene bizánci templom (felújítás alatt lévő rom) és itt vannak a pénztárak is a jobb oldalon, a 2. udvar előtt, ahol a délutáni időpont ellenére is elég szép sor állt. Mi viszont várakozás nélkül bemehettünk a kapun, hisz erre jó a "Museum Pass".
A 2. udvarba vezető kapu
Az igazi látnivalók itt kezdődnek a 2. udvarban. Jobbra az egykori konyha található (anno a palotában lakó több ezer embernek főztek itt), balra pedig a Hárem található, tövében a Tanácsteremmel.
Teázó készlet (kínai porcelán) ...
... egy díszesebb étkészlet ...
... és néhány üst.
A konyha, háttérben a kémények
A Tanácsterem, balra, hátul a Hárem bejárata
Ibolya a Tanácsterem bejárata előtt
Díszkardok, fegyverek. A szultán ezeket felvonulásokon, dísszemléken használta
A 3. udvarba vagy a 3. kapun, vagy a Háremen keresztül léphetünk be (ha nem kombinált jegyet veszel, akkor a Hárembe csak úgy tudsz bemenni, ha itt veszed meg a belépőt). Itt található egy nagyobb tárgyaló, a szultán könyvtára, bejárat a Hárembe,... és a Szent ereklyék kamrái (fényképezni tilos, de katolikusként nagyon érdekes, muzulmánként pedig kötelezően meglátogatandó).
Következik a 4. udvar, amit a szultán személyes használatára építettek, itt található például az Aranyszarv-öbölre néző kerti pihenő terasz, és egy személyes imaterem is.
Kilátás az Aranyszarv-öbölre, ami a város európai részébe ékelődik be
Hosszabb időt is el lehet itt tölteni, mi 2 és fél órán keresztül nézelődtünk a szultánok egykori lakóhelyén. Csodáltuk az étkészleteket, kincseket, dísztárgyakat, bekukkantottunk a Hárem minden zegébe-zugába, megnéztük a Szent ereklyék kamráiban a Próféta használati tárgyait, és azokat az ereklyéket, amelyek az iszlám hitben nagyon fontos szerepet töltenek be. Itt látható az az imam (muzulmán hitéleti vezető) is, aki folyamatosan olvas fel a Koránból, .... (időnként gondolom váltják egymást).
Kifelé menet benéztünk még az Hagia Irene templomba is. Bizony a látványt itt igen drágán mérik, ~8€-t kérnek az üres, ódon épület megnézéséért. Egyedül a misztikus hangulatáért érdemes ide bemenni (szinte érezni az ókori emberek, lovagok szellemét), aki ilyesmire nem fogékony, nyugodtan kihagyhatja. Furcsa és enyhén szólva csalódást keltő a templom üressége a palota más részeinek pompája után.
Az este hátralévő részét a városban sétálva, nézelődve töltöttük, vacsoráztunk egy jót (szállásadónk, Mehmed induláskor ajánlott néhány éttermet, amelyeket természetesen mind az ő ismerősei működtettek). El is mentünk az egyikhez, de sokan voltak, várni kellett volna, így a szomszédban ettünk. A városnak ezen a részén nagyon sok étterem működik. A vacsora nem nyújtott nagy kulináris élvezetet, de jóllaktunk és nem kellett otthagynunk az összes készpénzünket.
